Szolárcsik Sándor utca

Az utcanév története

A Dayka Gábor utcából induló zsákutca, korábban egy keskeny sikátor vezetett a Szolárcsik utcából a régi ecetgyár mellett a Knézich Károly utcába. Régebbi elnevezései: Liliom köz, Nyár utca. Mai nevét a jakobinus mártírról kapta.

Szolárcsik Sándor életrajza

1766. május 25-én született Göncön, ahol édesapja sótárnok volt. Gimnáziumi tanulmányai után két esztendőt az egri papképző szemináriumban töltött, ahol osztálytársa volt Dayka Gábor. 1789 után kilépett és kúriai írnok, illetve Abaffy Ferenc fiainak lett a nevelője.

Az Abaffy-házban kapcsolódott be a Martinovics-mozgalomba. A jakobinusok bukása után börtönbe került, budai börtöne falára lerajzolta a szabadság fáját és ezt írta alá: „Laetius e trunco florebit” (a törzsből szebben virul). A fa kettémetszett törzsére Martinovics, ágaira az összeesküvés tagjainak nevét írta.

Martinovics Ignácot és társait (Hajnóczy Józsefet, Sigray Jakabot, Laczkovics Jánost és Szentmarjay Ferencet) 1795. május 20-án végezték ki a Vérmezőn, Szolárcsikot és Őz Pált 1795. június 3-án. Testüket titokban jeltelen sírba temették.

Hosszú idő múlva, 1914-ben, miután sikerült megbízható levéltári forrásokat találniuk a kutatóknak, kezdhettek csak hozzá a sírok feltételezett helyszínének vizsgálatához. Bartucz Lajos, a neves antropológus sikerrel járt: megtalálták a jakobinusok földi maradványait.

Kálváriájuk ezzel azonban nem ért véget.

Az első világháborúban nem foglalkoztak az üggyel, aztán a Horthy-rendszer sem ragaszkodott a forradalmároknak, az 1919-es kommunisták előfutárainak tekintett jakobinusok tisztességes és ünnepélyes újratemetésével. A hamvak, mint kiderült, a 20-as évektől már a Kerepesi temető egyik kriptájában nyugodtak, lepecsételt ládákban. Benda Kálmán (aki cikkében érdekesen tárja fel Martinovicsék 20. századi történetét) az 1950-es években a ládákat már hiába kereste a levéltári raktárakban, senki nem tudott felvilágosítással szolgálni.

A hamvak 1959-ben hirtelen felbukkantak. Miklós Imre nyugalmazott MÁV-főfelügyelő, lelkes kutató talált rájuk a Kerepesi temetőben. Értesítette Benda Kálmán történészt, aki hasonló lelkesedéssel és hozzáértéssel „beindította a bürokrácia gépezetét”. Az ünnepélyes temetést a Kerepesi temetőben szerették volna megvalósítani a kivégzések évfordulóján, 1959. májusában vagy júniusában.

Az 1956-os forradalom után a temetés vagy újratemetés engedélyének megszerzése nem volt könnyű, számtalan akadályt kellett leküzdenie Miklós Imrének és Benda Kálmánnak, a hatalom (a 20-as évek hatalmához hasonlóan) nem lelkesedett az ügyért.

Végül 1960. április 20-án lezajlott a Kerepesi temetőben a „vértanúhalált halt magyar jakobinusok” temetése. Száz ember sem volt az eseményen, a kormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt nem képviseltette magát.

Először Sigrayt vezették köztük el:
Szolárcsik felbukott a lépcsőhöz közel.
Szentmarjay vadul ellökte a papot –
Hajnóczy sírva ment, Őz Pál viaskodott.

Martinovics – így szólnak a régi krónikák –
Ájult volt, amikor a padra hurcolák.
Nyitott, tajtékos ajkán sápadt mosoly, fakó –
Két hóna alá nyúlva cipelte a bakó.

Kuszált, vizes haja, sovány gyermekfeje
Ráhajlott csendesen a hóhér keblire.
S melyet nyirkos pirossal az alvadt vér elöntött:
Két karja átölelte szelíden a fatönköt.

(Karinthy Frigyes: Vérmező, 795. május, részlet)

Látnivalók

Az utcában nem található műemlék épület.


Forrás

Irodalom

  • Bakos József – Fekete Péter: Eger és Felnémet földrajzi nevei. 2. köt., A belterület nevei. Eger, 1973
  • Benda Kálmán: Az 1795-ben kivégzett magyar jakobinusok hamvainak eltemetése 1960-ban = A nemzeti hivatástudat nyomában. Bp., 2004 [online]
  • Kiss Péter: Hatszáznégyen Eger múltjából 1944-ig. Eger, 2007
  • A magyar jakobinusok (Különlenyomat a Népszavából, 1902) [elektronikus dokumentum]

Képek

1. kép, A magyar jakobinusok sírja a Kerepesi temetőben
2-4. kép, Utcarészlet

Írta és fényképezte: Héri Attila